#Könyvklub
Charles Eisenstein: Megszentelt Gazdaságtan című könyvéről – 3.
Charles Eisenstein könyvéről nyitottam egy online könyvklub kísérletet, hogy legyen alkalmunk beszélgetni!
“Ennyi idő után sem mondja a Nap a Földnek, “tartozol nekem”.
Nézd, mi fakad ekkora szeretetből, bevilágítja az egész eget.” Hafiz 16.o.
“Kezdetben volt az Ajándék.” Az élet maga az ajándék és kezdetben a hála működtette a világot – mondja Eisenstein.
“A mai gazdasági rendszer az önzést és a kapzsiságot jutalmazza. Milyen lenne az a gazdasági rendszer, amely – hasonlóan az ősi kultúrákhoz – a nagylelkűséget jutalmazná inkább?” 17.o.
Nem egy teljesen abszurd dologról ír, hanem az ajándékozás kultúrájáról az ősi közösségekben. Az ajándékok kölcsönösségéről, de mindinkább a körbe áramlásukról. Olyan társadalmakról, ahol “az ajándék az üres helyek felé mozog”, azaz éppen ellenkezőleg, mint a pénz, ami oda vándorol, ahol már van pénz. “A modern pénztranzakcióktól eltérően, amelyek zártak és nem hagynak kötelezettségeket maguk után, az ajándékozás nyílt végű és folyamatos kapcsolatot teremt a résztvevők között.”
És máris itt vagyunk az én témámnál: az adományozásnál!
Miért adunk? Miről szól az adományozás?
Szerintem sosem arról, amit adunk, sokkal inkább arról, aki ad és arról, akinek ad. Az emberek közötti kapcsolatról. Az érzésről, amelyet azzal kapunk, hogy adunk.
Valami megérint, egy ügy, egy ember, egy gondolat, az érzés olyan erős, hogy úgy érzed azonnal cselekedned kell. És akkor ott, ő azt mondja, ha ezt vagy azt adsz, azzal sokat segítesz. És te adod. És valójában az az érzés, hogy adhattál, hogy valamit tenni tudtál egy másik emberért, egy jobb világért – ezért tesszük.
“Az ajándékok annyira egyediek, amennyire az ajándékozó részei. (…) Az egészhez kapcsol, mert az ajándék az egyén körét az egész közösségre kiterjeszti. Míg ma a pénz azt az elvet testesíti meg, hogy “ha nekem több jut, neked kevesebb”, az ajándékgazdaságban, ha neked több van, nekem is több van, mert akinek van valamije, annak adnia kell annak, aki nélkülözik. Az ajándékok biztosítják a “misztikus” megtapasztalást, hogy valami nálunknál nagyobban veszünk részt, ami azonban nem különül el tőlünk.” 19.o
De ha nem a pénz irányítja az életünket, akkor hogyan tudnánk egyáltalán élni? Honnan tudjuk, hogy ha mi adunk, akkor fogunk kapni is?
Szerintem ez a legnagyobb kérdésünk manapság, mert annyira elidegenítettük magunkat egymástól és olyan nagy a bizalmatlanságunk.
A mai világunkban, a pénzzel nem mérhető dolgok nem értékesek.
A szívességek, a kaláka, a láthatatlan munka, a kapcsolatok, az érzések, az emberi fejlődés, az új gondolatok. A természet értékei, a tiszta levegő, az egészséges föld, a jóság, a segítőkészség, a mások támogatása, a másokról való gondoskodás, a gyerekek nevelése, az idősekról való gondoskodás, a művészet…Az összes nonprofit szervezeti tevékenység, és a női munkák legnagyobb része.
Például ha P. ad nekem egy új ötletet, amivel elvagyok 2 hónapig, olyan értékes nekem, hogy azt nem tudom pénzben kifejezni. Eisenstein azt mondja, amint valamit áruvá teszünk, ilyen módon pénzzé váltható, elveszik belőle a kapcsolat, a TE és az ÉN. Az egyediség. Csak egy szám lesz, sztenderdizált. Épp a lényeg vész el belőle.
Egy ideje pedig kezd gyanússá válni nekem,, hogy azok az igazi értékek, amiket nem lehet pénzre váltani. Mert annyira egyedi és megismételhetetlenek. Ami igazán értékes, az sokszor pénzzel megfizethetetlen. Mert megszámolhatatlan. Mert nem sztenderdizálható.
Egy reklám jut eszembe erről: vannak pillanatok, amik megfizethetetlenek, minden másra ott a xyz card.
Adam Smith szerint az ember egoista, Descartes szerint individualista. Pedig korántsem. Hálásak vagyunk és kapcsolódni szeretnénk. Adni és kapni, megtartani és megtartva lenni. Együtt. Közösen. És nem azért élni, hogy a pénz után rohanjunk. Hanem azért, hogy gyönyörű dolgokat hozzunk létre és adjunk a Földnek és egymásnak.
