Nemzetközi szinteken egyre többször halljuk, hogy „engagement”, azaz bevonás, kötődés kialakítása a szimpatizánsokkal, önkéntesekkel, szervezetközeli személyekkel, donorokkal. De mit is jelent mindez és mire jó?
A bevonás (engagement) egy folyamat és kommunikációs stratégia, amelyet a nemzetközi civil szervezetek az elmúlt években egyre komolyabban vesznek. A Greenpeace és az Amnesty is „engagement department”-ek és stratégiák kidolgozásával foglalkozik napjainkban. Hogy miért? Hogy mindazokat, akiket érdekelnek az emberi jogok vagy a környezetvédelem, bevonják a szervezet életébe, aktívvá tegyék őket a mozgalmakban, akár önkéntesként, akár donorként, akár szakértőként.
A bevonás célja az elköteleződés növelése a szimpatizánsban. Első körben az adományszervezés kezdte a bevonási folyamatok erőteljesebb kivitelezéséért kampányolni a szervezetben, hiszen tudjuk, hogy az elkötelezettebb szimpatizánsok sokkal könnyebben ösztönözhetők adományra. Így az adományszervezésnek is könnyebb dolga lett, a potenciális donorok „elő voltak készítve”, azaz a szervezet már történetmeséléssel, érzékenyítéssel és aktivitások kérésével elkötelezetté tette a szimpatizánst.
De nem csak támogatók szerezhetők az engagement folyamat végén, hanem aktívabb szimpatizánsok, önkéntesek és aktivisták. Mindehhez pedig nem kell mást tennünk, minthogy a meglévő, egyirányú kommunikációnkat kétirányúvá, donorközpontúvá alakítsuk és egy stratégiai folyamatba ágyazzuk.
A bevonás tehát egy folyamat, amin keresztül megerősítjük a szimpatizánsunk kötődését, ezáltal több aktivitást, támogatást kapunk tőlük.
Mit veszítünk bevonás nélkül? Mit veszítünk, ha nem törődünk az – online – kötődés kialakítással, ha nem készítünk Bevonási Stratégiát?
- Az angolok 2%-a gondolja, hogy a nonprofit szervezetek megfelelően vonják be a látogatóikat.
- Az angolok 17%-a havonta több, mint 15 fontot is adományozna, ha a szervezetek jobban megszólítanák őket.
- Így évente 35,5 M fontot veszítenek azért, mert nem foglalkoznak az online kötődés kialakításával
De ez csak egy példa. Emellett ott áll az a sok online és offline bevonási nonprofit kampány, amivel nemzetközi szervezetek több millió aláírást gyűjtöttek kampányaikban és több tízezer donorral lettek gazdagabbak, valamint megszámlálhatatlan önkéntessel és online aktivistával.
Mit kell mindehhez tennünk?
Elsősorban donorközpontúra, szimpatizáns központúra kell alakítani a kommunikációnkat. Vegyünk egy egyszerű példát, a honlapon többnyire miről beszélünk? Hogy mi kik vagyunk, mit és miért csinálunk, de sokkal ritkábban magáról a honlapunk látogatójáról. Ahelyett, hogy a problémáról beszélnénk és arról, hogy ehhez a küldetéshez (amiért létrejött a szervezetünk) hogyan tud ő, az érdeklődő kapcsolódni. Mi a közös pont? Hogyan tud ő részt venni? Miért lehetne érdekes mindez számára? Miért legyen neki fontos?
Amint felkeltettük az érdeklődést és érzelmileg megérintettük a látogatót, már csak egy kis lépés hiányzik a bevonásig. Sajnos sok civil szervezet elfelejti ezt a lépést és megelégszik azzal, hogy a bemutatott problémával felkavarja az érdeklődőket.
Tehát ne feledjünk választ adni arra a kérdésre, hogy „én mit tehetek?” Azaz mit tehet a honlapunkra látogató? Mit tehet az érdeklődőnk? Mit tehetek én, hogy a világ jobb legyen, hogy ez a bizonyos probléma megoldódjon?
Például nézzük meg hogyan kommunikál a világ egyik leggyorsabban növekvő civil szervezete, a Water Charity, aki szakmai körökben csak példaként szolgál kommunikációja és adományszervezési stratégiája okán. A honlap beszél a problémáról, az okáról és arról, hogy mi a megoldás. Sokszor mi, magyarok leragadunk a problémánál és ha el is jutunk a megoldásig, akkor sem arról beszélünk civil szervezetként, hogy ebbe a megoldásba hogyan tudna az érdeklődőnk részt venni, hanem hogy mi szervezetként mit teszünk. Ebben az esetben viszont kövessük végig mit csinál a Water Charity: érzelmileg megérint, képekben meséli el a problémát, megmutatja a megoldást és… kér. https://www.charitywater.org/
Nem kell, hogy feltétlenül az adományozás legyen az egyetlen lehetőség, ahogyan részt vehetnek a szervezet életében. Az Avaaz és a Change.org folyamatosan küld aláírásgyűjtő e-maileket – ha nem szoktál kapni, akkor gyorsan iratkozz fel! Gyönyörű példáját láthatjuk annak a bizonyos felhívásnak, amit angolul „Call to Action”-nak hívunk, azaz egy érthető, 
sztorimesélő, rövid e-mail alapján megismerjük a problémát, a megoldást és még a mi (e-mail olvasó) szerepünket is a megoldásban. Ebben az esetben sokszor mindössze annyival is jót tettünk, hogy aláírtuk a petíciót.
Jól megkonstruált bevonó stratégia alapján az aláírás után máris kapunk egy köszönő levelet, amely arra kér, hogy osszuk meg a Facebook-unkon a petíciót, hogy mások is aláírják. Aztán egy másik e-mailt kapunk nemsokára, hogy mennyi aláírás gyűlt és most arra kérnek, hogy menjek el egy rendezvényre/készítsek egy szelfit itt és ott ezzel reklámozva a kampányt/adományozzak stb.
A lényeg a felhívás. Hogy minden egyes kommunikációban a szervezet kér valamit, amivel érdeklődőként hozzájárulhatok a célokhoz és észrevétlenül egyre többet tudok meg a szervezetről, a kampányokról, célokról és egyre jobban elköteleződöm, míg végül magam jelentkezem önkéntes munkára vagy adományozónak, még akár a felkérésük előtt is.
Mindezt hogyan érjük el szervezetként? Először is tanuljunk másoktól! Iratkozzunk fel hírlevelekre, segítsük aláírásunkkal más civilek munkáját és figyeljük meg hogyan kommunikálnak velünk. Érzelmileg bevontak? Motiválnak? Cselekvésre ösztönöznek? Tanuljunk tőlük. Gondolkodjunk az érdeklődő fejével. Én minek örülnék, ha egy ilyen hírről hallanék? Hogyan tudok én segíteni?
Milyen eszközöket használjunk a bevonás során? Minden eszköznek vannak előnyei és hátrányai. Többnyire egyoldalú kommunikációt folytató felületek: honlap, blog, hírlevél. Interaktív kommunikáció: közösségi oldalak, kérdőívek, játékok, fórumok
Aztán néhány tipp, hogy használjuk a Facebook-ot és a Twittert bevonásra.
Végül pedig néhány tipp a Mashable-től az online engagement-hez: ITT
Liza
