Krízisek közötti adománykérés
“Pont most nem annyira jó adományt kérni. Éppen behoztak egy új szabályozást, emelték a rezsit, az energiaárakat, nagy az infláció. Nehogymár mi is éppen most kérjünk. Amikor mindenki annyira elkeseredett. Az egyik krízisnek épp vége, az emberek fáradtak, ne éppen most kérjünk még mi is.”
Sokszor hallom ezeket a mondatokat, amelybe behelyettesíthető bármelyik krízis, társadalmi, gazdasági, politikai, humanitárius. Behelyettesíthető bármely minket, a hétköznapi embereket érintő áremelés. De mi köze van mindennek az adománykéréshez?
Ha civilként úgy gondolunk magunkra, mint egy extra kolonc, egy plusz teher, aki még egy bőrt akar lehúzni a kisemberekről, akkor régen rossz helyen járunk.
A krízis
Persze a nagy krízisek mindent lesöpörnek az útjukból. Ha éppen kitör a szomszédban egy háború, akkor nem ideális új játszótérre gyűjtenünk az ovinknak. De ugyanúgy, ha éppen választások vannak, az sem a legjobb pillanat arra, hogy valami teljesen másról beszéljünk. Figyeljük a “hullámokat”. Mikor, mi foglalkoztatja az embereket? Az “embereket”, ha magánszemélyektől szeretnénk gyűjteni.
Remélhetően ismerjük őket, jellemzőiket, mivel foglalkoznak, hány évesek, hol laknak. Ezek alapján meg tudjuk ítélni, hogy milyen hírek érdeklik őket, és hogy mikor melyik közbeszédre kapják fel a fejüket.
A krízist ismerjük fel és beszéljünk róla. Hiszen mindenki erről beszél.
Ha tudunk segíteni, akkor beszéljünk arról, hogy mi, mint civil szervezet mit tudunk tenni.
Ha össze tudjuk kötni a korábbi tevékenységeinket a krízissel, akkor pedig kérjünk rá támogatást. Azonnal! Hiszen mindenki erről beszél. Nem fognak sokáig, így a gyorsaság nagyon fontos. Egy olyan krízis, egy olyan ügy, ami minden híradónak a legfontosabb témája, egy akkora kommunikációs hullám, amire csak fel kell feküdni. A média már beharangozta az ügyet, így neked csak arról kell beszélned, te hogyan segítesz.
Ha viszont a közbeszéd olyan téma körül jár, amelyhez nem tudsz kapcsolódni, mérlegeld, hogy mennyire foglalkoztatja a célcsoportodat. Az adományozóid, a leendő adományozóid erről beszélnek?
Ha nem tudsz kapcsolódni, várj pár napot, pár hetet. Ha pedig tudsz kapcsolódni, akkor pedig miért ne kezdenél el éppen most arról kommunikálni, ami neked, nektek a legfontosabb?
Jótanács: Mindig aktualizáljuk az üzenetünket! Nekünk, civileknek az egyik nagy előnyünk, hogy kis csoportokban dolgozunk, ezért tudunk rugalmasak és gyorsak lenni, gyorsan reagálni az aktualitásokra, képesek vagyunk folyton újratervezni. Használjuk ki ezt a szuper képességünket és szőjük bele a mondanivalónkba az aktualitásokat.
Krízis krízis után
Ha éppen nincs krízis, biztos, hogy két krízis között állunk.
Lassan ez lehetne a szlogenem.
Egy globális humanitárius szervezetnek dolgoztam, tudom, hogy egy átlagos napon legalább 22 (!) humanitárius krízis van a világon. 22! Olyan krízis, amely több millió ember életét közvetlenül veszélyezteti. Sajnos ezekről a krízisekről keveset hallani itthon. Pedig fontosak lennének, mert sok a klímaváltozás közvetlen következménye, de persze vannak váratlan természeti csapások is, de sokkal több olyan, ami fegyveres konfliktusból adódott vagy egymásra épülő, egymást generáló katasztrófa.
Tapasztalatom szerint eddig nagy szerencsénk volt, itt, Európában. A Kárpát medence is segít és az Unió is.
A humanitárius krízisek fokozódnak, egymásra épülnek, egymás után érkeznek. A világ több pontján már régóta így élnek az emberek, felkészülve a következőre.
A krízisek kapcsán fel lehet készülni, de arra várni, hogy egyszercsak már több nem lesz, nem érdemes.
Ígyhát ha éppen békeidő és boldogság van, amikor éppen nem üt be semmilyen krízis, akkor miért is ne kezdjük el kommunikálni a saját szervezetünk vízióját, célját?
Az elkeseredettség
Sokszor kiszámíthatatlan politikai döntések alatt úgy érezzük kiszolgáltatottak vagyunk és elkeseredettek. A hétköznapi életünk még nehezebb lesz, valahogy mindig egyre nehezebb. Mi segíthet ilyenkor? Mire lehet szükségünk?
Sokszor az elkeseredettségben semmi másra nincs szükség, csak egymásra. Társakra, emberekre, ismerősökre, ismeretlenekre, akik ugyanazt érzik, amit én, akikkel együtt az utcára lehet menni, vagy akikkel meg lehet osztani a csalódottságunkat, akikkel együtt lehet sörözni, akik tudják mit érzünk. Közösségre, társakra vágyunk.
És mi mást tudnának adni a civil közösségek?
Amikor a legtöbben elkeseredettek vagyunk, amikor úgy érezzük az ág is húz, nos, éppen akkor van leginkább szükségünk egymásra!
Akkor álljunk fel, kiáltsunk az égbe, hogy DE mi még itt vagyunk! MI itt is leszünk!
Csatlakozz, küzdj, harcolj, legyél velünk. Vagy csak legyünk együtt. Mi itt szívesen látunk!
Ilyenkor van a legnagyobb szükség a civilekre.
A “másik” jövőképre, arra, amit csak mi, az a szektor tud megadni, aki a legtöbb “álmodó” emberből áll. Olyanokból, akik akkor is felállnak, amikor senki sem és akik vezetni tudnak minket amikor a legelkeseredettebbek vagyunk.
Ilyenkor legyetek a leghangosabbak civil barátaim!
